2010. március 15., hétfő

i'm an easy girl

Az előző bejegyzésben szereplő fiú iránti szerelmem elég rövid életűnek bizonyult, mert ma már legalább 3-szor szerettem bele Jason Schwartzman-ba, vagy lehet, hogy csak a hangjába. Mert közben ki is szerettem belőle, mikor valamelyik videón elég hülyén beszélt. De a hangjától úgy olvadozok, mint régen a 13 évesek a Backstreet Boys-tól. Ha 10 centivel alacsonyabb lennék, el is utaznék hozzá, hátha viszont szeret. Vagy legalább énekel nekem pár dalt. A mai napom legnagyobb dilemmáját is az jelentette, hogy a sima Jason Schwartzman vagy a Jason Shwartzman’s voice oldal rajongója legyek-e a facebook-on. Aztán arra gondoltam, hogy ezt majd leírom a fanzine-ben, amit majd egyszer megírok. De aztán kitört rajtam a túl nagy rajongás, és nem bírtam visszafogni magam, hogy ne tegyem ide ezt a videót, aminek az 5668 views-ából a kelleténél több vagyok én, ha a szakdogám készültségének a fokát és a leadási határidejét tekintjük.

6 megjegyzés:

  1. akkor meg plane ha schwartzmann total bena szinpadi mozgasat meg sajat maga olelgeteset is tekintjuk!

    VálaszTörlés
  2. a totál béna színpadi mozgás meg az önölelgetés is része annak a nyomi esetlenségnek, amiért a hozzám hasonló lányok úgy odavannak.

    VálaszTörlés
  3. ujabb szomoru teny lanyokrol...
    tegnap tudtam meg azt is, hogy kb minden lany olyan, mint az alkonyat konyvek foszereploje, es hat abba amikor beleolvastam 10 perc utan valami oruletes modon felbasztam az agyam a bebin
    es a konyv is borzalmas mellesleg

    VálaszTörlés
  4. Erről nem tudok semmit, mert az Alkonyatot kb. olyan szinten vágom, hogy van valami ilyen könyv meg film, és mindenki elolvassa, aki a Harry Potter-t meg a Gyűrűk urát is, amikről kb. ugyanennyi fogalmam van.
    Amúgy szomorú tény, hogy a fiúk azt se értékelik, ha a lányok nem nagymenőkért vannak oda, hanem aranyos zavarban lévő esetlen fiúkért. Amúgy látszik, h Schwartzman nincs hozzászokva az ilyen fellépéshez, azt hiszem nem is nagyon volt koncertjük. Szerintem én is ugyanilyen béna lennék.

    VálaszTörlés
  5. azért a lányok inkább csak a youtube-on vannak oda a béna csávókért. mondjuk én Schwartzman-ból nem nézem ki, hogy a való életben annyira esetlen lenne. max lelkesebb, mint az átlag. de ki tudja, lehet csak jó színész és közben nőket ver meg gyerekeket csesztet csak úgy szórakozásból.

    VálaszTörlés
  6. én csak jobban tudom. lány vagyok :)

    VálaszTörlés