vattacukorzene

Most már több, mint egy éve írok az egyetem kari újságjába, de most van az első alkalom, hogy zeneajánlót írtam. És ezzel itt most ellentmondásba is kerültem azzal, mikor azt mondtam, hogy nem érdekel az, ha a többieknek a Muse-ig terjed az érdeklődési köre. Meg amúgy van is valaki, aki ezért a rovatért felelős, és általában ő ír bele, és ettől lehet, hogy kicsit egyoldalú, bár a múltkor volt szó az Arctic Monkeys-ról. Igazából annyira nem is rossz, mint lehetne, de akkor is bele akartam piszkálni kicsit. Bár egyszer írtam a könyves részbe is a Get in the Van-ről. Nem tudom elolvasta-e egyáltalán valaki. Bár nem is vagyok rá túl büszke, mert lapzárta előtt 10 perccel dobtam össze, és kicsit sem olyan lett, amilyet szerettem volna.
Meg az újság azért nagyon más, mint ez a blog. Ezt már csak azok olvassák el, akiket olyan zenék érdekelnek, mint engem. Az egyetemen az újságot viszont vegyesen mindenki. Ebben a pici írásban is bedobtam például a My Bloody Valentine nevét, de szerintem a nagy része azoknak, aki elolvassa, inkább a horrorfilmre fog asszociálni, mint arra amire Te alapból. Ezért kéne oda másképp írni. Bár, nem is tudom, ha belehallgat, és tetszik neki, akkor legyen már benne annyi érdeklődés, hogy utánanéz magától. Végül is nem házi feladat, nem másért csinálja, hanem magáért. Na mindegy, úgyse derül ki soha, hogy volt-e egy valaki is, aki suli után otthon beizzította a soulseek-jét, és rám hallgatott, mikor letöltötte a The Pains of Being Pure at Heart-ot. Bemásolom ide, mert lusta vagyok másról írni:

A kedvenc vattacukor zenéd

Mire vágyik a kicsi lelked napsütötte reggeleken, mikor a gondolataidban rózsaszín madárkák repkednek és minden édes cukormáz? Hát lehet, hogy valami színes cukordrazsés fagyira, de én tudok valamit, ami még annál is jobb. Az utóbbi idők legimádnivalóbb zenekara: a The Pains of Being Pure at Heart. És a velük kapcsolatos problémák sora a nevük hosszúságával le is zárul. Igazi dream pop-shoegaze-twee cukiság a legjobb fajtából. De ez ne tévesszen meg! A Pains of… nem csak a melankolikus álmodozók zenéje, olyan barátaim is oda vannak érte, akik amúgy hardcore-t, punk-ot, screamo-t meg hasonló zajos és elvetemült zenéket hallgatnak.

A zenekar 2007-ben alakult New York-ban, és bár több EP-jük is megjelent, én most elsősorban a saját magukról elnevezett albumukat szeretném kiemelni. A számok egytől egyig mosolyfakasztóak. Pont az a jó ebben a zenében, hogy nem törekszik többre, mint ami: 35-40 percnyi felhőtlen semmittevés, plafonbámulás, vagy ugrándozás bárányfelhőkön. A rájuk hatást gyakorolt zenekarok között ott van a My Bloody Valentine és a Black Tambourine is, és szerintem sikerült a kettőt erőlködés nélkül a lehető legjobban egybeötvözniük. Ettől lett az egész olyan klassz és habkönnyű. Egyszerűen jó hallgatni, mint ahogy jó megenni egy csokitortát vagy megszagolni egy finom virágot. Ha már ti is beleszerettetek, jussak eszetekbe az Everything With You-nál, ami a(z egyik) kedvenc számom!