Csütörtök éjjel indultunk, és aznap még dolgoztam, úgyhogy iszonyú álmos voltam. Reggel már Rokycanyban voltunk, és sikeresen felvertük a sátrakat egy rakás szar mellett, aminek a második napra már kezdett észrevehetetlenné válni a szaga. Maga a hely olyasmi volt, amire számítottam, talán kicsit még jobb is, nem volt annyira kopár, mint gondoltam, és tehenek sem legeltek mellettünk alvás közben. A Senata Fox volt az első zenekar, amit teljes egészében láttam, és pozitív csalódás volt az ikreknek tűnő tagokkal meg a hiperaktív énekessel. Egész kellemes volt. Ezután erőt vett rajtam a hetek óta tartó napi 5-6 óra alvás, és ledőltem kicsit a sátorban, ahol 1-2 órát aludtam a 40 fokban. A Kingdom-ot szerencsére átaludtam, mintha csak tudná a szervezetem, hogy mikor lehet lefeküdni. Az Analena-ra keltem, és az is igazán tetszett, pedig otthon nem hallgatok ilyen zenét. De jófejnek tűntek, és az ilyesmi mindig sokat dob nálam egy zenekar megítélésénél. A To Kill-t és a másnapi Trial-t pedig egy kalap alá veszem. Mindkettő az a fajta sablon hardcore, amire itt sokan vártak, így ment a stage diving meg a body surfing. Valamennyit néztem mindkettőből, de a számok közötti világmegváltó szövegelés mindkettő esetében rohadtul idegesített. Annyira szükségtelen az egész, és nem tudok mit kezdeni vele. 10 körül lefeküdtünk aludni, hogy másnapra már normális emberek lehessünk. Az éjszakai kis esőtől sikeresen beázott a sátrunk, így másnap átköltöztünk a nagyobba hárman nyomorogni.
Szombat reggel rossz időre ébredtünk, így úgy döntöttünk bemegyünk Pilsenbe nézelődni. Bevásároltunk a helyi Tescoban, aztán elmentünk a sörgyárba. Itt túl hosszú várakozás következett, és sajnos kisebbségben maradtunk azzal a tervünkkel, hogy vissza akarunk érni a Press Gang-re. De legalább a jegyárus csaj rendes volt, és azt mondta mind diákoknak nézünk ki, így bemehettünk fél áron. Magából a sörgyári kis túrából szerintem 2 dolog fog megmaradni: 1. vajon miért volt tenisz ruhában az idegenvezető srác?, 2. a rohadt büdös. Olyan szag volt, mintha egy kis teremben lennék, ami meg van pakolva 100 kiló romlott rakott káposztával. Viszont mentünk egy emeletet Csehország legnagyobb liftjében. És a végén kaptunk egy pohár friss pilseni sört is, talán 800 Ft-ot megért. Annyit viszont nem biztos, hogy lekéssem a Press Gang-et. Szerettem volna elmenni a Fluff-ra, hogy lássam, mennyi igaz az, amit mások mesélnek róla, de féltem tőle, hogy nincs a setlisten túl sok zenekar, ami lázba hozna. A Press Gang-et még sose láttam, és most nagyon akartam, de nem jött össze. Biztos lesz még rá lehetőségem, de ez akkor is szívás. A Burial alatt kissé letargiába zuhanva üldögéltem a kocsinál, a következő zenekarokat is csak úgy ímmel-ámmal néztem meg. A Fall of Efrafa-ra tettem túl magam a szar az élet-érzésen. Döme belinkelte nekem korábban a myspace-üket és azt hittem ők tuti végig fogják szövegelni az egészet a vallásellenes dumájukkal, de végül is az elején eltolta az énekes a hülyeségeit, és utána játszottak rendesen. Az egész kb. 4-5 szám volt, néha tetszett, de egészében túl vontatott volt. Minek kellenek 8 perces számok? Már csak azokra is gondolhatnának, akik a színpadon bólogatnak, hogy a végére, kiakad a nyakuk. A Victims nem volt rossz, bár én kicsit bénábbra számítottam, túl profik voltak, de azért tetszett. Ez volt az egyetlen nap, amikor ellátogattam a party sátorba, köszönhetően többek között annak, hogy estére iszonyú hideg lett, ott meg kis helyen sok ember jól felmelegítette a levegőt. Azért fura látni, hogy ilyen emberek is elviselik az ilyen táncolós közeget. Én nem akarom megjátszani magam, előfordult h egy-egy eltés bulin magyar retró számokra roptam lelkesen, de ez azért nem jellemző. Meg úgy vagyok vele, hogy ha már oda megyek, akkor nem fogok egy helyben toporogni, és szégyenlősködni, hanem inkább hülyét csinálok magamból. Most is így volt, össze-vissza ugráltam, teli torokból üvöltöttem a Depeche Mode számok szövegét, meg összetiportam pár lábat az alatt a negyed óra alatt, amíg bent voltam.
Aztán elég jót aludtam a sátorral az arcomban, mivel annyi helyem volt, hogyha kifelé fordultam nem maradt hely közöttünk. Éjjel felébredtem rá egyszer, hogy beleüt a hideg az orromba, de átvészeltem.
Vasárnap már szebb időre ébredtünk, és el is indultunk rögtön a strandra. Ránk fért már egy kis víz. Megint sikerült diákjeggyel bejutni, így olcsón megúsztuk. De napos-felhős idő ellenére rohadt hideg volt, főleg a víz. Csak egyszer merészkedtem bele. Kétszer is ettünk az egyik strandi étteremben, úgyhogy tele hassal meg pontyszagúan értünk vissza az As We Figth-ra meg a Shipwreck-re, amik régen talán érdekeltek volna, de most leszartam őket. A Death Is Not Glamorous-al kb. úgy voltam, mint a Propagandhi-val, hogy nekem valahogy túl dallamos. De mégis meghallgattam Pesten is a Propagandhit a bejárat előtt, meg most is megnéztem a DING-et. És nem állíttom, hogy sokat fogom hallgatni bármelyiket is, de néha azért ott lesznek a listámon. A koncert pedig kifejezetten tetszett. Ez volt az egyetlen olyan, ahol tényleg aranyos volt a tudat, hogy itt vagyok egy mezőn, és sok gyerekesen lelkesedő emberrel fényes nappal egy hc/punk zenekar koncertjén ringatom a lábam a ritmusra. Az An Albatross elég beteg volt, nem is biztos, hogy ilyen helyre valók. Inkább egy angliai alter fesztiválon képzelem el őket, ahol a beszívott britek még 3 óra múlva is az énekes akrobata gyakorlatain röhögnek. De amúgy elviselhető volt, nem unatkoztam halálosan. A Rise And Fall-t már nagyon rég meg akartam nézni. Hátha Laci nem csak azért hordja mindig a pulcsijukat, mert nincs neki másik. Azt hozták, amire számítottam. Gördülékeny és erőteljes volt az egész, még akkor is ha a végén kimentem kaját venni. Nem kifejezetten az a zene, amiért rajongok, de valamiért mégis tetszik. És ez nem azt jelenti, hogy tetszenek az ilyen zenét játszó zenekarok, hanem hogy konkrétan ez tetszik. A Ratos De Porao színpadképileg
úgy nézett ki, mint valami korosodó kalóz-metált játszó banda egy motoros találkozón. Lehet, hogy jó volt, másoknak tetszett. Én nem tudom, mert valaki eltüntette a kocsi kulcsot, és addigra már annyira fáztam pulcsi nélkül, hogy nem tudtam gondolkozni. De annyit tudok, hogy ilyen körülmények között kicsit hosszúnak tűnt a koncertjük. Kifelé menet még szert tettem egy Hüsker Dü pólóra, amivel már az első nap óta szemeztem, mégis csak akkor szántam rá magam, mikor a disztrós srác már leragasztotta a pólós dobozokat. Ezután megdönöttük a guiness rekordot, nagyon gyorsan lebontottuk a sátrakat és összepakoltunk mindent, aztán még benéztünk a Have Heart-ra. Talán még ez volt a legélvezhetőbb az előző napi főzenekarok után, az tuti, hogy a színpadon lévők mind ötösre betanulták a szövegeket.
A kocsinál még várakoznunk kellett, mert hiányzott valaki. A mellettünk parkoló kisbuszos horvátok már 3 napja folyamatosan füvet szívtak, és ez vasárnap estére megtette a hatását. Elkezdtek bömböltetni valami buzi-hardcore-t, circle pit ment a kocsi körül, ordítoztak, a kocsi tetejét használták színpadnak, és onnan ugráltak egymásra. Szerintem elég vicces volt, engem nem idegesített, még kedvem is lett volna beszállni, de már indultunk haza (nem mintha amúgy beszálltam volna). Az úton már sokkal többet tudtam aludni, mint odafelé, így nem is fáradtam ki annyira.
Ott helyben is tetszett a fesztivál, de így visszagondolva még inkább. Most én is kicsit depressziós lettem. Amiatt, amiről már sokan sokat meséltek nekem. Például mikor hazajönnek egy turnéról, ami nagyon jól sikerült, és megint bele kell rázódni az otthoni életbe, mikor már olyan rég vártad, hogy végre kiszakadhass egy kicsit. Holnap reggel dolgozni kell mennem, és még csak kilátásom sincs, hogy mikor lesz újra valami kis változatosság. Rájöttem, hogy szeretek kialvatlanul délutáni koncertekre járni, meg sátorban vagy kocsiban nyomorogni. És a vegan kaja is finom volt, pedig húspárti vagyok. Tényleg van valami kis bája az egész fesztiválnak, örülnék ha még tartana egy kicsit.
Ha lefekszem ma aludni, majd arra fogok gondolni, hogy tényleg megtanulok rendesen gitározni, és nem csak a 2-3 akkordos számokat tudom lejátszani a Juno-ból. És akkor Lacival aranyos dolgokról fogunk énekelni két gitárral, és a Moldy Peaches-t fogjuk nyúlni, és annyi helyen játszunk, amennyin csak tudunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése