Koncertélmény

Úgy indítottam az estét, hogy rábeszéltem a szobatársam, vegyünk egy sört, és igyuk meg otthon. Annyit értem el vele, hogy pirospozsgás lett az arcom, de ez legalább növelte a kislányos bájam. A buborékfújó illatú dezodorom használtam, hátha ott lesz a szaglászós fiú is, de most nem szaglászott meg, francba. Felöltöztem rétegesen, és elmentem Obits-ra, bár kissé rettegtem, hogy Froberg majd szétüti a fejem a gitárjával, amiért a Hot Snakes nem fért rá a tizenötös listámra.
Ezt a Trousers-t vagy mit nem láttam, de emiatt nem fogom beleölni magam a Dunába, lehet ez inkább akkor lett volna, ha megnézem őket.
Az Auxes tök jó volt, jobban tetszett, mint máskor, akkor még eléggé elfordultam az ilyen dallamos izéktől, de olyan kerek volt az egész. A basszusgitáros olyan szívderítően nézett ki, mint akihez jó lehet odabújni egy ilyen hideg estén. Ami meg a legjobb volt, hogy ha már itt voltak Pesten, játszottak egy kis Lömbihead-et is.
Az Obits olyan volt, mint egy kifeszített zsineg: feszes. Kicsit hiányoztak talán a rángatózások, amíg rá nem jöttem, hogy a Hot Snakes is ilyen lett volna, csak több olyan számot játszottak volna, amiért odavagyok, de az is elég volt, hogy a színpadon állt valaki, aki olyan nekem, mint másoknak Elton John. Akár ő is lehetett volna, aki Menyhárt Tamás helyett azt mondja a „dagad a fasz” videóban, hogy: „olyan a testem, mint egy gyereknek”. Olyan dülöngélős középtempós volt az egész, lehet 23 évesen még mindig túl ugrabugra vagyok, és egyszer csak a crust-ért fogok rajongani. Klassz volt, csak kicsit nyugdíjas.
Már csak az lett volna jó, ha hazafelé nyitva találok egy gyros-ost, mert most nagyon éhes vagyok.
Trottyosak!!!