cd

Bambultam a villamoson, az előttem ülő srác szőke fürtjeit bámultam, és szóltak a gitárok a fejemben. Nem hallgattak el, és elfelejtettem leszállni ott, ahol kellett volna. Amíg gyalogoltam haza, addig sem álltak le. Most is látom magam előtt a gitáros utánozhatatlan pengetését, hallom az énekes üvöltő hangját, ahogy átszakítja a dobhártyám, ahogy áramlik ki a fülem melletti hangszóróból, érzem az ütéseket, a lendületet, a sodrást. Mégis a ma esti egyetlen sérülésemet akkor szereztem, mikor beütöttem a bal vádlim az ágy szélébe, talán a Pinkyvel való szolidaritásból. Boldog vagyok, meg szomorú vagyok. Mosolygok és punnyadt vagyok. Holnaptól megint várom a következő cloak/dagger koncertet. De valójában a fejemben állandóan ők játszanak, mindig pengenek, csengenek, búgnak a gitárhúrok. Még egy számot, csak még egy számot!!!!!!!!