9/11

Majdnem úgy alakult, hogy októberben láthattam volna a Sonic Youth-ot, de aztán mégse. Az életemben amúgy általában minden így alakul. Sok minden összejön, ami fontosnak tűnhet, de azok a dolgok, amik meg nekem valóban sokat számítanak, általában nem sikerülnek. Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt például eldöntöttem, hogy elmegyek fél évre Izlandra önkénteskedni. Fura is volt, hogy minden tökéletesen alakult, fél órát beszéltem telefonon egy izlandi emberrel, és mondta, hogy ki lettem választva, és szeptemberben indulhatok. Aztán mégse mehettem, mert az ottani valami, ami ezzel foglalkozik, nem adta meg a támogatást rá. És itt ragadtam a rengeteg egyetemi előadással, az üres kollégiumi szobával meg a zúgó hűtővel, mert a barátnőm meg Oroszországba ment fél évre. Nem tudom, hogy bírtam ki, mert azóta kb. most először kellett egyedül lennem kedden a szobában, és annyira szar volt, hogy szerdán inkább már lementem a Dürer-kertbe ajtóból ingyen koncertet nézni, meg azokat nézni, akik a meccset nézték. A Dinosaur Jr. is nagyon érdekelt volna, ha már ilyen közel lesz, de azt is könnyebb ellinkeskedni, mint keresni valakit, aki megy rá. Amúgy szerintem a Dinosaur Jr.-ról akkor is a Denver (dínó, jó barát) jutna az eszembe, ha nem ez lenne a nevük. Pedig jó lenne megnézni olyan zenekarokat, amiket valóban szeretek, amíg léteznek, ha már olyan sok van, amit soha nem láthattam, vagy talán már akkor sem léteztek, mikor megszülettem. Ha a múltból egyetlen zenekart választhatnék, amit valahogyan megnézhetnék, akkor szerintem listákat írnék, sokat tűnődnék rajta, aztán a végén azt mondanám, hogy legyen a Joy Division, még akkor is, ha csak a 6. lenne mondjuk a listán, mert a szívem úgyis ahhoz húz a legjobban. 19-én lesz amúgy Editors a Millenárison (és úgy néz ki tényleg lesz!) ingyen, de csak ilyen bonyolult email-küldős folyamattal lehet rá meghívót szerezni, és ha az sikerül, akkor is alá kell írni valami papírt, hogy felvehet téged az olasz MTV és a videókat még halálod után 500 évvel is felhasználhatja olyan adathordozókon is, amik ma még nem is léteznek. Meg ülni kell végig. Szóval nem tudom, de nekem túl macerásnak tűnik, meg idegennek az egész. Pedig mostanában megszerettem az Editors-t, ha régebben nem is tetszett annyira, de hát úgy tűnik, túl nagy sztárok már ahhoz képest, amihez én vagyok szokva. Meg lehet, hogy jobb az Editors-t is otthon hallgatni, mint élőben látni, hogy festik magukat és gucci bőrkabátot hordanak.
A munkám végül is nem annyira szar, még ha két nap alatt kellett is megtanulnom azt, amiért mások elvégeznek egy főiskolát. Egész nap a gép előtt ülni mondjuk nem valami jó, de legalább van net, meg nem kell egyenruhában hamburgereket csinálnom reggeltől estig. Meg itt végre van olyan vizes tartály izé, aminek nem tudom a nevét, de ezelőtt még sose használtam olyat, pedig tökre tetszik. Bár a működési elvét még most sem értem, de hát a suliban voltak hiányosságok a fizikaoktatásban. Már csak egy új és működő mp3-lejátszó kéne, és akkor még jobb lenne, majd talán veszek életem második fizetéséből. Kicsit félek is, hogy végül meg fogok törni, és elfogadni azt, hogy 8-tól 16-ig egy irodában kell dolgoznom. Mert nem szeretnék. Előtte sem szerettem volna, de most még inkább nem. Nem akarom, hogy valami nekem semmit nem jelentő munka töltse ki az életemet. Utálom, hogy mindig mindenkinek külön kell köszönnöm, a sok „Jó étvágyat!”-tól meg „Egészségedre!”-től már egészen udvariasságellenes lettem. Mondjuk néha van egy kis változatosság, a múltkor reggel például egy fasz (Ilyen szót nem illik papírra (képernyőre) vetni!) alakú torta volt az asztalomon, mikor bementem. Beilleszkednem mondjuk egyáltalán nem sikerült, úgy látom nem utálnak, de nem is szeretnek, pedig olyan jókislánynak nézek ki. Bár kicsit lehet, hogy furának tartanak, és olyanokat pletykálnak rólam, hogy még szűz vagyok, vagy hogy a macskámmal szoktam beszélgetni. Mondjuk az egyikben még igazuk is van. Diákmunkának elviselem az irodát, úgy hogy nem is kell mindig bemenni, de nem akarom egy ilyen helyen leélni az életem. Meg előre is bocsánatot kérek, ha valaki totál rossz internet-számlát fog kapni, azt valószínűleg én basztam el.
Nem is tudom összehasonlítani ezt a munkába-suliba-koliba-Csömörre-Tarjánba rohangálós időszakot azzal, amikor otthon ültem egész nap, és egyfolytában zenét hallgattam/töltöttem le, annyi részt néztem meg a Szívek szállodájából, amennyi belefért egy napba, vagy kapcsolgattam a TV Shop és a tv paprika között. Ez talán annyival jobb, hogy most nem érzem magam olyan haszontalannak. Ha túl sokat vagyok egyedül, túl sok időm van azon gondolkodni, hogy minek járok egyáltalán egyetemre, meg azon, hogy biztos valami halálos betegségem van, aminek a tüneteit ezután el is kezdem felismerni magamon. De most nincs időm ilyeneken tűnődni, így még az egyetemre is szeretek bemenni, meg nem is érzem magam betegnek általában. Az meg, hogy mostanában nem hallgattam annyi zenét, nem tudom, baj-e. Nem tudom van-e még olyan zene, ami meghatározó lenne az életemben, és még nem ismerem. Mert ha eddig nem ismertem meg, talán már nem is fogom soha. Meg a tapasztalatom az, hogy a zenével is el lehet telni úgy, mint a kajával. És akkor, ha kicsit szünetelteted, akkor utána még jobban fog ízleni, mint előtte. Nálam a punk/hc és az indie időszakok szokták váltani egymást, és miután az egyik szünetelt, és újra hallgatom, még jobban tetszik, és újra lelkesedek meg rajongok érte, úgy ahogy a saját időszakának a végén már valahogy nem ment. Ha hetekig csak zajos lo-fi rockot hallgatok, az is lehet, hogy a végén már elhiszem az Anyukámnak, hogy a Vivian Girls szar, mert valahogy elkezdem hallani az ő fülével. Ahhoz, hogy mindent tisztán és úgy halljak, ahogy kell, frissesség kell a fejemben, meg az, hogy akkor csak arra figyeljek. Erre már rájöttem, de gyakorolni még nem mindig sikerül.

u.i.: Ha bárkinek kellenének kiscicák, az szóljon, mert van három!
u.i. 2.: Ha valakinél mégis lenne szabad hely Dinosaur Jr.-ra, és szépen kérne, lehet, hogy hajlandó lennék elmenni!