A mai napban benne volt az utóbbi két hónap minden keserűsége. Az, hogy mennyire szörnyű a vizsgaidőszak, a folyamatos nyomás, és hogy utána mekkora űr marad. Egyszerűen képtelen vagyok mit kezdeni magammal, semmihez nincs kedvem. Ennek ellenére ma lementem a Beyond Pink-re, mert már saját magamtól volt hányingerem, hogy ennyire béndzsa vagyok. Mondjuk a mai koncert ezen nem változtatott, mármint a béndzsaságomon. Az utóbbi évek alapján szerzett tapasztalataim ellenére még mindig olyan naiv vagyok, hogy lementem majdnem a kezdésre kiírt időpontra. A buszon el kellett szenvednem egy 90-es évekbelinek kinéző ember bámulását, aki amúgy úgy nézett ki 90-es évekbelinek, aki akkor 70-es vagy 80-as évekbelinek nézett ki. Ez most egy kicsit zavaros, mert ittam egy sört.
Szóval életemben először láttam az elejétől a végéig egy Snobs koncertet, fotelből, ásítozva, de figyelmesen néztem. A Beyond Pink alatt sikerült megtalálnom az egyetlen helyet, ahol előttem 3 magasabb ember állt. Szerintem tök jó volt. Úgy leírni gáz, hogy már másnak mondtam, de akkor is egyszerre volt nagyon valóságos és szürreális. Ahogy így belecsaptak az első számba: olyan ritkán látni ilyen full lány zenekarokat, és ezért valahogy nem lehet pontosan tudni, hogy majd milyenek lesznek. De az első szám alatt olyan érzésem volt, mintha egész életemben csak lányzenekarok koncertjein lettem volna. Az énekes lányban volt valami dögös gonoszság, a dobos meg már a szürreális részhez tartozik, kicsit ilyen bíró ica érzésem volt vele kapcsolatban. De szerintem klasszak voltak, kár hogy nem volt bennem elég motiváció, hogy jobban élvezzem. Azt meg már bánom, hogy a tegnapi dzsoni dacia házibuliba nem mentem el. Most ezt kitöröljem vagy kirakjam? Á faszom, kirakom.
2010. június 24., csütörtök
2010. június 14., hétfő
smiths
Szóval Laci elmélete nem is jó. Mert csak arra ad választ, hogy esetleg valakik miért szeretik a Smiths-t, de arra nem, hogy én miért nem. Pedig az érdekelne a legjobban.
Sok mindennel voltam úgy, hogy nem igazán tetszett elsőre, de adtam neki újabb és újabb esélyeket, aztán volt, amit végül imádni kezdtem, na nem úgy, mint valami szektások kitalált isteneket, csak mint jó zenét. Mindig olyan fiúkba lettem szerelmes, akik elsőre teljesen semlegesek voltak, nem tetszettek, vagy inkább kifejezetten gyökérnek tűntek. Ezzel az erővel bármelyik zenének lehetne még esélye nálam (meg bármelyik fiúnak). Nem is arról van szó, hogy utálnám a Smiths-t, pedig hajlamos vagyok mindenre ezt a szót használni, amit már kicsit nem szeretek. Nem utálom, sőt, hallgattam eleget, és arra a szintre már el is jutottam, hogy ne zavarjon, ha szól. De egyszerűen képtelen vagyok megszeretni. Soha nem dúdolok Smiths dalokat, és soha nem jut eszembe, mikor azon gondolkodom mit hallgassak, hogy de jó lenne most egy kis Smiths. És nem is hiányzik. Azért fura, mert körülöttem szinte mindenki szereti. De az még inkább, hogy a kedvenceim alapján nagyon is oda kéne lennem érte. Meg azok alapján is, amiket olvastam róla. Nekem a Smiths csöpögős és kicsit mű. És még ha ez erős fogalmazás, vagy nincs is így, vagy csak annyira béna vagyok, hogy nem tudom kifejezni, amit gondolok, akkor is tökmindegy, nem hiszem, hogy bárki is meg tudná nekem magyarázni, hogy én szeretem a Smiths-t. Amit kicsit bánok, mert ilyen nagy és kultikus dolognak tűnik ez az egész, amiből én jól kimaradok.
Laci szerint sokan a Smiths-t azért szeretik, mert azt „szeretni kell”. Mert a punk is csak egy ugyanolyan béna szubkultúra, mint akármelyik másik. Csak nálunk nem attól lesz menőbb valaki, ha több percre fizetett be a szoláriumba a szombati diszkó előtt, hanem ha több lyuk van a vans-én. Azt már Döme is kérdezte, hogy miért ilyen elterjedt a Belle & Sebastian a punkok körében. Mert sok olyan ember is hallgatja, akik amúgy csak kemény dolgokat vallanak be. És sokaknál a Belle & Sebastian marad az egyetlen ilyen banda. De nem tudom, miért pont az. Valószínűleg valaki régen, aki nagyon menő volt, elejtett egy félmondatot a kulti előtt arról, h ez a B&S nem is olyan rossz, és először vállalható lett a hallgatása, aztán menő, aztán meg kötelező. Igazából az elmélettel csak az a baj, hogy olyan mint a szociológia. Amiből már eddig is több jutott nekem a kelleténél. Ez az egész egy ilyen nagy elfogadott konvenció. Mindenki koncertekre jár, zenekaros pólókat hord, lemezeket gyűjt, és egy idő után már nem lehet tudni, hogy azért csinálom-e, mert tetszik és szeretem, és emiatt a részévé válok egy közegnek, vagy csak a közeg hat rám, én meg bedőlök. És szerintem ezt a legtöbben ugyanígy átlátják, csak nem foglalkoznak vele. Én se. Nincs szükségem arra, hogy folyton ilyen társadalomtudományi szempontok alapján analizáljam a környezetem meg saját magam. De a lényeg, hogy az se érdekelne, ha a környezetem erőltetne rám dolgokat, ha nekem azok tetszenek. Lehet a punkra se találtam volna rá egyedül, sőt. A külső hatások lehet, hogy néha rosszak, de szükségesek. Szerintem semmi baj nincs azzal, ha valaki azért kezd el Smiths-t hallgatni, mert az kurva menő dolog, ha utána ő is tényleg megszereti. Mondjuk ha nem, és csak felvágásból hordja pl. a pólójukat, az nyilván gáz.
Ma az anyukám mondta, hogy levagdossa a levágott farmeremről ezeket a szétfoszlott részeket, én meg mondtam, hogy ne, de igazából nem tudtam megindokolni, hogy miért ne. Pedig idén még fluff-ra se megyek, hogy idomulnom kéne a 15 perc hírnévre vágyó punkokhoz meg trendi hardcore-osokhoz. De aztán végül beadtam a derekam, és mivel nem volt otthon rendes ruhám, egy ’70-es évekbeli teniszező pólóban jöttem fel Pestre, ami Anya szerint nagyon klassz. Most megint rossz helyre jutottam a kiinduló helyzetből, a külsőségekhez. Hogy túljutottam már azon, hogy nekem nincs mosás nélkül fél évig minden napra egy másik zenekaros pólóm, és azt se bánom ha hülyén néznek rám, ha nyári ruhácskában megyek le egy koncertre. Nem erre akartam a hangsúlyt helyezni, de nyilván ilyen dolgokat könnyebb megmagyarázni, mint megérteni azt, hogy ki miért szereti a Smiths-t. A legtöbben valószínűleg azért, mert tényleg jó, csak én nem látom annak.
Nem szeretek amúgy ilyen dolgokról írni, mármint másokról. Semmi közöm ahhoz, hogy hogy viszonyul valaki dolgokhoz, max. ha nem szimpatikus, a következő percben már ki is mondom, hogy utálom. Amúgy is szenvedek, mert rohadtul meleg van itt, és múlt héten eltaknyoltam a folyosón, és még mindig fáj a térdem. És amíg mindezt leírtam, meg is hallgattam egy Smiths-lemezt.
Sok mindennel voltam úgy, hogy nem igazán tetszett elsőre, de adtam neki újabb és újabb esélyeket, aztán volt, amit végül imádni kezdtem, na nem úgy, mint valami szektások kitalált isteneket, csak mint jó zenét. Mindig olyan fiúkba lettem szerelmes, akik elsőre teljesen semlegesek voltak, nem tetszettek, vagy inkább kifejezetten gyökérnek tűntek. Ezzel az erővel bármelyik zenének lehetne még esélye nálam (meg bármelyik fiúnak). Nem is arról van szó, hogy utálnám a Smiths-t, pedig hajlamos vagyok mindenre ezt a szót használni, amit már kicsit nem szeretek. Nem utálom, sőt, hallgattam eleget, és arra a szintre már el is jutottam, hogy ne zavarjon, ha szól. De egyszerűen képtelen vagyok megszeretni. Soha nem dúdolok Smiths dalokat, és soha nem jut eszembe, mikor azon gondolkodom mit hallgassak, hogy de jó lenne most egy kis Smiths. És nem is hiányzik. Azért fura, mert körülöttem szinte mindenki szereti. De az még inkább, hogy a kedvenceim alapján nagyon is oda kéne lennem érte. Meg azok alapján is, amiket olvastam róla. Nekem a Smiths csöpögős és kicsit mű. És még ha ez erős fogalmazás, vagy nincs is így, vagy csak annyira béna vagyok, hogy nem tudom kifejezni, amit gondolok, akkor is tökmindegy, nem hiszem, hogy bárki is meg tudná nekem magyarázni, hogy én szeretem a Smiths-t. Amit kicsit bánok, mert ilyen nagy és kultikus dolognak tűnik ez az egész, amiből én jól kimaradok.
Laci szerint sokan a Smiths-t azért szeretik, mert azt „szeretni kell”. Mert a punk is csak egy ugyanolyan béna szubkultúra, mint akármelyik másik. Csak nálunk nem attól lesz menőbb valaki, ha több percre fizetett be a szoláriumba a szombati diszkó előtt, hanem ha több lyuk van a vans-én. Azt már Döme is kérdezte, hogy miért ilyen elterjedt a Belle & Sebastian a punkok körében. Mert sok olyan ember is hallgatja, akik amúgy csak kemény dolgokat vallanak be. És sokaknál a Belle & Sebastian marad az egyetlen ilyen banda. De nem tudom, miért pont az. Valószínűleg valaki régen, aki nagyon menő volt, elejtett egy félmondatot a kulti előtt arról, h ez a B&S nem is olyan rossz, és először vállalható lett a hallgatása, aztán menő, aztán meg kötelező. Igazából az elmélettel csak az a baj, hogy olyan mint a szociológia. Amiből már eddig is több jutott nekem a kelleténél. Ez az egész egy ilyen nagy elfogadott konvenció. Mindenki koncertekre jár, zenekaros pólókat hord, lemezeket gyűjt, és egy idő után már nem lehet tudni, hogy azért csinálom-e, mert tetszik és szeretem, és emiatt a részévé válok egy közegnek, vagy csak a közeg hat rám, én meg bedőlök. És szerintem ezt a legtöbben ugyanígy átlátják, csak nem foglalkoznak vele. Én se. Nincs szükségem arra, hogy folyton ilyen társadalomtudományi szempontok alapján analizáljam a környezetem meg saját magam. De a lényeg, hogy az se érdekelne, ha a környezetem erőltetne rám dolgokat, ha nekem azok tetszenek. Lehet a punkra se találtam volna rá egyedül, sőt. A külső hatások lehet, hogy néha rosszak, de szükségesek. Szerintem semmi baj nincs azzal, ha valaki azért kezd el Smiths-t hallgatni, mert az kurva menő dolog, ha utána ő is tényleg megszereti. Mondjuk ha nem, és csak felvágásból hordja pl. a pólójukat, az nyilván gáz.
Ma az anyukám mondta, hogy levagdossa a levágott farmeremről ezeket a szétfoszlott részeket, én meg mondtam, hogy ne, de igazából nem tudtam megindokolni, hogy miért ne. Pedig idén még fluff-ra se megyek, hogy idomulnom kéne a 15 perc hírnévre vágyó punkokhoz meg trendi hardcore-osokhoz. De aztán végül beadtam a derekam, és mivel nem volt otthon rendes ruhám, egy ’70-es évekbeli teniszező pólóban jöttem fel Pestre, ami Anya szerint nagyon klassz. Most megint rossz helyre jutottam a kiinduló helyzetből, a külsőségekhez. Hogy túljutottam már azon, hogy nekem nincs mosás nélkül fél évig minden napra egy másik zenekaros pólóm, és azt se bánom ha hülyén néznek rám, ha nyári ruhácskában megyek le egy koncertre. Nem erre akartam a hangsúlyt helyezni, de nyilván ilyen dolgokat könnyebb megmagyarázni, mint megérteni azt, hogy ki miért szereti a Smiths-t. A legtöbben valószínűleg azért, mert tényleg jó, csak én nem látom annak.
Nem szeretek amúgy ilyen dolgokról írni, mármint másokról. Semmi közöm ahhoz, hogy hogy viszonyul valaki dolgokhoz, max. ha nem szimpatikus, a következő percben már ki is mondom, hogy utálom. Amúgy is szenvedek, mert rohadtul meleg van itt, és múlt héten eltaknyoltam a folyosón, és még mindig fáj a térdem. És amíg mindezt leírtam, meg is hallgattam egy Smiths-lemezt.
2010. június 11., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)